Parkok, emberek ôrzik a kertek emlékét
Lázár Attila, néhai marosvásárhelyi virágkertész székely családból származott. Iskoláit Nyagyteremiben végezte, azután a kertészpályát választotta. Huzamosabb ideig segédként dolgozott. 1933-ban vált önálló kertésszé. A nagyapám volt, aki 1997 decemberében, 89 évesen hunyt el. Munkásságának nyoma még ma is látható Marosvásárhelyen, hiszen ô parkosította az orvosi és gyógyszerészeti egyetem elôtti teret, akkor kadétiskolaként mûködött az intézmény.
A fôtéri virágórát, ami a város jelképe lett, az ô javaslatára készítették el. Ha emlékeim nem csalnak, ô volt az Encsel Mór, a Metalotehnica kertésze is. De az ô munkáját dicséri a Savinesti, az Ady negyed, a Kárpátok sétány parkosítása is. Ha a rózsafák élnek, az a bizonyíték. Ôsszel árvácska, kéknefelejcs került a gruppokba, fagyosszentek után nyári pompába öltöztek a parkok, begónia, kékbojt, szálvia, szônyegvirág, dracéna díszítette a várost.
Kiszolgált minden rendszert, parkosított Bukarestben, fiatal korában dolgozott Vámosgálfalván a földbirtokosnál és Gyergyóban is. Segítette Teleki Gemma grófnôt akkor, amikor senki nem adott munkát neki. Van, aki emlékszik még, hogy a Bolyai utcában, egy- egy kapualjban árulta nagyapám virágait.
Nagytatám volt a példaképem. Nemzettudata, igazságérzete hatott rám. Sok emberben csalódott, mérgelôdött. Hogy megbocsátott-e vagy sem, azt nem tudom. Egy biztos, bízott az emberekben. Sok fiatalnak segített, de amikor munkaképtelenné vált, nem látogatták meg.